Sziasztok! Nos, próbáltam ezt olyan Liam&Lizzie-nek írni, de egyszerűen nem ment annyira.. Ne haragudjatok, ezentúl majd próbálok nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogy legyen köztük valami.;)
*Lizzie szemszög*
Felvonultam a szobámba, majd az ágyamon kiterítettem magam előtt a történelem könyvet.Végül is örülök neki, hogy kibékültünk Liammel, mert szeretem Őt.Rájöttem, hogy semmi értelme féltékenykedni, Liam az enyém, és erősebb vagyok, mint Emma, így ha a közelébe merészkedik, medencébe folyton. Csak viccelek, csak viccelek.
- Mit csinálsz? - hallottam meg Liam hangját, mire azt hittem, hogy szív rohamot kapok. Halál nyugodtan elmélkedek, Ő pedig rám ijeszt. Mellesleg, hogy került ez ide?
- Te mikor sunnyogtál be? - érdeklődtem még mindig hevesen vágtázó szívvel.
- Én? - húzta fel a szemöldökét, majd leült mellém az ágyra. - Még kopogtam, és köszöntem is. Látom figyelsz.
- Ki?
- Ezt most komolyan kérdezted?
- Mit?
- Hát ezt.
- Mit kérdeztem? - kuncogtam fel mire Liam csak megrázta a fejét.
- Ez rettentően idegesítő - jegyezte meg, majd felemelte a történelem könyvemet, és haláli nyugalommal az ágyamon hátra dőlve olvasgatni kezdte.
- Hát persze, mintha itt sem lennék - legyintettem, majd elhagytam az ágyamat.
- Mondtál valamit?
- Én?
- Hé, most én akartam kérdezni! - dobta az ágy végébe a töri könyvemet.
- Mit? - vigyorodtam el.
- Velem Te csak ne szórakozzál, mert rád uszítom azt a csinos kecskét, amit láttam az egyik mezőn ide fele jövet.
- Liam, én nem akarlak elkeseríteni, de az valószínűleg bárány volt, itt nincsenek kecskék, tudtommal - bólogatva leültem mellé, s vállára helyeztem a kezemet.
- Nem tök mind egy? Mindegyik béget!
- Ahogy érzed - pacskoltam meg izmos karját. Liam közelebb húzott magához, majd átkarolta a derekamat, s egy puszit nyomott az arcomra.
- Szeretlek - mondta, s még egy puszit kaptam.
- Én is téged, te majom - simogattam meg az arcát. Fejemet vállára hajtottam, s ott pihentettem, addig a végzetes pillanatig, amíg az ajtó ki nem vágódott, s szaladt be rajta Emma.
- Liam papi! - rontott be a háta mögé, s átkarolta.
- Neked meg mi bajod? - érdeklődött Liam, s lefejtegette magáról a kislány kezeit.
- Bántani akar! - mutatott az ajtóra, ahol Louis jelent meg mosolyogva.
- Hello! - intett egyet, s rákacsintott Emmára, majd elment.
- Csodás, mindenki él - csaptam össze a kezeimet, majd Emmára egy gúnyos mosolyt villantottam. De idegesítő, már a látványa is. Szőke, Barbie baba,fú, menten neki megyek, ha nem tűnik el egy másodpercen belül a szobámból. Engem az sem érdekel, ha Louis rettegésben tartja, csak innen takarodjon, mert nem lesz szép vége.
- Na tipli van kislány, mert kilógatlak az ablakon - mutattam az ajtó felé, mire Emmának leesett az állat, s sértődötten meredt vissza rám. Liam ölébe mászott, s átkarolta a nyakát. Ha harc, hát legyen harc! Szerelemben, és háborúban mindent szabad, nemde?!
- Liam papi, kimegyünk a játszótérre? - mosolygott rá kedvesen, mire Liam rám emelte a tekintetét, majd Emmára. Felsóhajtottam, majd kényelmesen hátradőltem az ágyam támlájának. Liam köztem, és Emmácska közt kapkodta a tekintetét. Látszott az arcán, hogy nem tud dönteni. Na szép! Nem vagyok féltékeny, nem vagyok féltékeny, nem vagyok féltékeny! - kántáltam magamban a szavakat, s igyekeztem be is tartani. Nem vagyok féltékeny! De rohadt féltékeny vagyok! Miért ül az én pasim ölében ez a kis pisis? Mindjárt beváltom a szavamat, s kilógatom az ablakon. Esetleg megcsúszik a kezem, és le is esik.
- Rendben - bólintott rá Emma kérdésére Liam, mire nekem a földig esett az állam - De csak akkor, ha Lizzie is velünk tart! - nyúlt a kezem után, majd megszorította.
- Ha muszáj ! - forgatta meg szemeit Emma. Még Ő van felháborodva! Esküszöm kikaparom a szemét!
- Igen muszáj, és viselkedj! - állt fel Liam, így pedig kiesett az öléből Emma, s a földön landolt. A számra szorítottam a kezemet, hogy visszatartsam a kitörni készülő nevetésem. De megérdemelte.
- Megyek, és veszek valami alkalomhoz illő ruhát - húzta fel az orrát Emma, majd eltipegett.
- Hallottad? Megyünk játszótérre!
- Fantasztikus - nyögtem mire Liam elém lépett, s megölelt.
- Ne legyél már ilyen! Emma még kicsi!
- Óvó bácsi, miért nem mentél annak? - érdeklődtem, mire Liam felkacagott, majd elengedett, s csak a kezemet fogta tovább.
- Hát, nem is tudom. Nekem valahogy az énekesi pálya jobban tetszett. El tudsz engem képzelni apró gyerekek között?
- Az igazat megvallva igen - bólogattam.
***
Negyed óra elteltével, sikeresen elindultunk a közeli játszótérre. Emma előreszökdécselt. Mi Liammel pedig követtük Őt kézen fogva.
Hihetetlen, hogy egy ilyen Miss Barbie babát Liam ilyen könnyen rászoktatott a játszótérre. Ha jobban meggondolom, már kicsit javult a modora, de még mindig utál mindenkit. Így járt, kölcsönös az érzés.
Mihelyt a játszótérre értünk Emma birtokba vette a mászókát. Felmászott a tetejére, s onnan integetett Liamnek. Liamet viszont tíz percen belül ellepték a rajongók. Inkább arrébb mentem, hogy ne zavarjam a fotózkodást, s minden egyebet. Még eltipornak.
- Segítség, le fogok esni! - kiáltott Emma rémültem. Liam felé nézett, majd rám pillantott. Szem forgatva mentem oda a kis csajhoz, és emeltem le erről a vacakról.
- De tüneményes! Első gyerek? - hallottam meg magam mögött egy rekedtes idős hangot.
- Micsoda? - pördültem meg hirtelen, s vizslatni kezdtem a nénit.
- Azt kérdeztem, hogy első gyerek?
- Mi? Emma? Dehogy - tettem le a földre.
- Most miért mondod ezt anyuci? - kapta el Emma a kezemet, mire én úgy néztem rá, mint egy idiótára. Éppen egy szaftos visszaszóláson törtem a fejemet, mikor a néni elővett egy fényképező gépet, és lefotózott minket.
- Nem vagy te egy kicsit fiatal az anyasághoz? - nézegette az arcomat, s közben az állát simogatta. - Biztos a Te gyereked?
Mieőtt még nemleges választ adhattam volna, Emma megszólalt:
- Hogy kérdő jelezheti meg, hogy ki az anyukám ? - Emma tátott szájjal figyelte a nénit. Az idős hölgy a szájához kapta a kezét, majd megsimogatta Emma arcát. Ó, egek. A néni beletúrt a táskájába, majd egy nyalókát adott Emmácska kezébe, aki vigyorogva fogadta el az ajándékot.
- Gratulálok, tüneményes kislány! - pacskolta meg az arcomat, majd odébbállt.
Hogy mi? Jól hallottam?
- Ez mire volt jó? - förmedtem rá Emmára, mire Ő elmosolyodott, majd kitépte a kezét az enyémből.
- Kaptam nyalókát - nyomta be a szájába a nyalogatni valót.
- Szuper.
- Még mindig utállak - mosolygott rám.
- Hidd el kölcsönös, kis lányom! - Egy gunyós mosoly kíséretében indultam meg Liam felé, aki még mindig a rajongókkal fotózkodott.
- Liam - szólítottam meg, amint mellé értem. - Nem mehetnénk?
- Úr Isten! Lizzie, Te mit keresel itt? - hallottam meg Abigail hangját, s szemeimet összeszorítottam, s halkan fohászkodtam Istenhez, hogy ne Ő legyen az.